10.rész

Elindultam Jungkook felé. Megráztam a vállánál de nem reagált, csak vér tapadt a kezemhez. Megnéztem, hogy van e pulzusa és szerencsére van. Egy nagy kő esett le a szívemről. Pár perc múlva a mentősök is megérkeztek. Én Kook-al tartottam a kórházba még a többiek pedig utánun jöttek. Jungkook-ot bevitték a műtőbe én addig kint vártam remélve, hogy semmi komoly és maradandó sérülése nem marad.

- Van valami információ? - a többiek is megérkeztek és NamJoon egyből letámadt a kérdéseivel. Mindenki lihegett és aggódóan néztek rám. Én csak megráztam a fejem, hogy nem tudok semmiről. Majd egy négy múlva kijön az orvos. Majd felénk fordult. 
-Rendbe fog jönni Jubgkook? - támadtam le egyből az orvost.

-Ha jól gondolom ön az itteni fiú állapotáról kérdez.
-Igen! - válaszolt helyettem NamJoon.
 -Fenn áll az a veszély, hogy nem kel fel, vagy ha fel is kel  amnéziás lesz. - mondta a doktor. 

-Nem kel fel.... - amikor ezt meghallottam sírva borultam a mellettem ülő J-hope-ra. Egy hatalmas sokk ért engem. Mi lesz velem ha többé már nem kell fel Kook? A mellettem ülő J-Hope elkezdte simogatni a hátamat és azt suttogta, hogy "semmi baj, nem lesz semmi" ezzel próbált nyugtatni engem.. Kicsit meg is könnyebbültem de még mindig potyogtak a könnyeim. És még mindig féltem.

Nem telt el sok idő a beszélgetés óta majd Jungkook-ot tolták kifele a műtőből. Amikor megláttam egyszerre könnyebbültem meg és ijedtem is meg a látványtól. Szörnyen nézett ki! A feje be volt kötve, a bal keze gipszbe és a jobb lába meg be van kötve. Jungkook-ot bevitték egy szobába mi meg követtük de sajnos a szobába nem mehettünk be. Még egy jó ideig ott voltunk.

-Sajnáljuk de már vége a látogatási időnek. Kérem menjenek haza. - mondta az egyik nővér. Mi csak bólintottunk egyet és indultunk is haza. Amikor hazamentünk én csak bementem a szobámba, leültem az ágyra és csak bámultam magam elé. Nem, ez nem velem történik meg, nem lehet!
-Jimin! Kész a vacsora. Gyere le enni. - kopogott be Jin. 
-Nem...nem vagyok éhes. - mondtam egyhangúan.
-De majd enned is kellesz valamit. - mondta aggódóan. Én erre nem válaszoltam. Csak befeküdtem az ágyba és vártam a reggelt. Nehezen aludtam el de végül elnyomott az álom.

Reggel felkeltem és egyből mentem a konyhába. A többiek már fent voltak és reggeliztek így én is csatlakoztam hozzájuk.
-Megyünk a kórházba. - jelentette be Jin. 
- De csak akkor ha Jimin mindent megesz reggelire. - mondta kicsit szigorúbban. Én csak bólintottam egyet és tömtem is magamba a reggelit. 
Mindenki megreggelizett elment átöltözni és indultunk is a kórházba. Amikor megérkeztünk megkérdeztük Kook melyik szobában van és elmentünk oda. Nagy szerencsénkre már be lehetett menni a szobába. Én egyből Jungkook mellé ültem és megfogtam a kezét. Istenem de örülök, hogy újra megfoghatom a kezét. Órákig ültem Jungkook mellet. Beszéltünk hozzá úgy, hogy tudtuk nem hall. Amikor már vége volt a látogatási időnek haza mentünk. 
Napokig vártunk, hogy Jungkook felkeljen még egy nap kaptunk egy telefon hívást és közölték velünk, hogy felébredt. Egyből indultunk is hozzá. Bementünk a szobába és láttam, hogy ül ránk mosolyogva. 
-Jungkook. Émlékszel rám? Vagy Jin-re? V-re? Hopi-ra? Vagy valakire? - kezdtem el kérdezni remegő hangon.
-Jimin! Most ébredt fel ne támadd már le a kérdéseiddel. - morgott rá egy kicsit Nam.
-Igaza van!  - helyeselte Jin RapMon mondandóját.
-Sajnálom. - hajtottam le a fejemet és oda ballagtam Kook mellé majd leültem mellé. 

-Hol vagyok? - mikor kinyitottam a szememet egy idegen helyen találtam magam. Először jobbra néztem ahol az ablakon láttam ki majd balra hol egy gépet láttam amik rám voltak kötve. Innen tudtam meg, hogy egy kórházban vagyok. Próbáltam visszaemlékezni, hogy mi is történt valójában de nem nagyon sikerült. Csak annyira emlékszem, hogy V térdelt mellettem a már szinte könnyes arcával. J-Hope telefonált, Jimin pedig...nem emlékszem mi történt. A francba! Vajon ő jól van? Remélem vele nem történt semmi! Megpróbáltam felülni ami nehézkesen de sikerült. Legelőször a hasamat fogtam meg ami iszonyatosan fájt. Majd a fejemet ami be is volt kötözve. Mi történt velem, hogy ennyire lesérültem? Nem emlékszek semmire. A fenébe! Az ablakon kifele bámultam és azon gondolkoztam, hogy a többiek vajon jól vannak e?! Nem sokkal később egy ápolónő jött be a szobába. Adott gyógyszereket. Elég sokat! Mikor már menni készült megszólítottam. - Elnézést! Lehetne egy kérésem? 
-Persze! Mit szeretne? 
- mosolygott rám. Kedves volt. Megkértem, hogy hívja fel a többieket pontosabban NamJoon-t. Így is tett. Egy fél óra múlva meg is érkeztek. Én mosolyogva vártam őket. Boldog vagyok, hogy eljöttek. Jimin egyből le is támadt a kérdéseivel. A fura kérdéseivel. Emlékszek e rájuk? Persze, hogy emlékszek! Igaz, hogy mi történt velem arra nem emlékszem de rájuk biztos, hogy emlékszek!

-Jó akkor csak egy kérdést teszek fel. - mormogtam oda Nam-nak. - Emlékszel ránk? - kérdeztem egy kicsit aggódva. 

-Nem, kik vagytok? És honnan ismertek? - néztem rájuk aggódva, vagyis csak próbáltam. Meg akartam viccelni őket egy kicsit.

Lefagytam amikor azt mondta, hogy "nem". Akkor azt is elfelejtette, hogy járunk. 
-Én Park Jimin vagyok de csak hívj Jimin-nek. Ő Kim Taehyung de hívd csak V-nek. Ő Jung HoSeok, J-hope. Kim NamJoon, Rap Monster vagy Leader. Kim SeokJin, Jin vagy anyu. Min YoonGi de hívd Suga-nak. - mondam el mindenki nevét. Hátha beugrik neki valami.

Megvártam még végig sorolja a neveket, próbáltam vissza tartani a röhögésemet nagy nehezen sikerült de mihelyt elmondta elkezdtem hangosan is röhögni.-Nyugi Jimin! Mindenkire emlékszem. - mosolyogtam rá.

-Most komoly? Ez nem vicces. - duzzogtam. - Én tényleg azt hittem, hogy amnéziás lettél. - lógattam az orromat. Ez nagyon gonosz volt tőle. 

-Sose tudnálak titeket elfelejteni! - majd egy puszit nyomtam a mellettem ülő Jimin arcára. Egy ideig magam elé bámultam majd megszólítottam Jimin-t. - Jimin?!


-Igen! Mi a baj? - néztem rá aggódón mert csak maga elé bámult.

-Mi történt velem? Miért vagyok kórházban? - nem hagyott nyugodni ez a kérdés. Muszáj volt megkérdeznem. 

Igazából nem akarok vissza emlékezni a múltra. Szörnyű ami történt. - Együtt elindultunk egy buliba. J-Hope és V elől mentek mi meg hátul. Hirtelen előre futottál. Én nem tudom, hogy miért így csak néztelek. Azt hittem csak hülyéskedni akarsz V-el és Hopi-val. Végül elütött egy autó. Kiderült, hogy a sofőr részeg volt és nem figyelt a lámpára. Ahogy elgázolt ment is tovább nem foglalkozott velünk. Nem Tae és Hoseok lett az áldozat hanem te. A földön feküdtél egy hatalmas vértócsában. A fejed is vérzett és meg is sérült. Hívtuk a mentőket majd RapMon-ékat értesítettük. V melletted térdelt és próbált rajtad segíteni. Végül itt kötöttél ki. - elmeséltem az egész történetet és közben könnyes lett a szemem is. Talán egy könnycsepp le is csordult az arcomon. 

Így elmondva rémisztő ami velem történt. Megfogtam Jimin kezét és letöröltem az arcáról a könnycseppet. - Sajnálom! De nem hagyhattam, hogy a két legjobb barátomat elüsse egy idióta ember!
-Így te lettél az áldozat! - szontyolodott el V.
-De szerencsére élek és virulok! - mosolyogtam rá V-re. Körbenéztem a szobában és egy ponton megakadt a figyelmem. - Az...MI? - mutattam magam elé. 
-Kook?! Ugye nem a fényt látod? - szólalt meg Hopi. Nem válaszoltam neki mert lekötött a falon lévő élőlény.
-Ha igen kérlek ne menj arra! Szükségünk van még rád!

Én tudtam mire mutat és persze Hopi is tudta, hogy mit bámul és a poén kedvéért mondta ezt. Remélhetőleg. 

-N...nem, nem azt látom hanem egy bazi nagy pókot! - húztam össze magamat. - Én nem maradok itt ha ez a szoba teli van pókokkal!! - jelentettem ki.
-Nyugi az csak egy pók! - mosolyogtam majd odamentem a pókhoz és leszedtem a falról. Vissza mentem Kook-hoz és megmutattam neki. - Látod nem bánt! 

-N-n-n-nehogy közelebb hozd!! - húzódtam az ágy másik oldalára. 

Mindannyian nevettünk Kook-on. Utálja a pókokat mi meg mindig megszívatjuk. 
-Jó-Jó elviszem. - fogtam a hasam a röhögéstől. Szegény nagyon meg volt már ijedve. Kimentem a teraszra és leraktam majd vissza mentem. -Srácok szerintem menjünk el ebédel és aztán vissza jövünk. Meg Jungkook-nak is meghozták az ebédet. - mondta RapMon és mi csak egyetértően bólintottunk. Lementünk a büféhez és vettünk valami ennivalót amit meg is ettünk hamar majd vissza mentünk Kookie-hoz. 
-Jól laktál Kookie? - tettem fel a kérdést vidáman.

Meghozták az ebédemet így neki is láttam az evésnek. Annyira jó hogy itt vannak! Még csak most ébredtem fel de ők már vigyáznak rám. Csak mosolyogtam magamban mint egy vadalma. Az ebéd után körülbelül fél órát vártam a srácokra mire megérkeztek. Kicsit feljebb ültem, hogy kényelmes legyen. Ismét fájdalmat éreztem és a hasamhoz kaptam a kezemet.

-Kook jól vagy? - rögtön oda szaladtam hozza. Nagyon aggódok érte. Megfogtam a hátát és lassan visszafektettem. Inkább feküdjön az úgy jobb neki.

-Persze jól vagyok csak a hasam fáj! - feküdtem vissza az ágyba vagyis Jimin vissza fektetett.
-Ne hívjak egy nővért? - kérdezte Suga aki úgyszint aggódott.
-Nyugi nem kell. Jól vagyok. - mosolyogtam rájuk. Igazából rohadtúl fáj még mindig a hasam. Kíváncsiságból felhúztam a pólóm és csak azt láttam, hogy az egész hasam be volt kötve. Egy kicsit le sokkolt a látványa.

Látszott rajta, hogy nem tetszett neki a látvány. Pont bejött egy nővér.
-Le kell cserélni a kötést kérem addig fáradjanak ki. - mondta kedvesen a nővér. 
-Oké. - monda RapMon. - Nekünk úgy is mennünk kell. Majd holnap találkozunk Kookie. - mosolygott Jungkook-ra NamJoon. Azzal mindenki elköszönt és távoztunk az épületből. Nem haza mentünk egyből hanem a tánc terembe. Nem akartam ott hagyni Kook-ot de muszáj volt. Hát most nem ment valami zökkenő mentesen az edzés de ezt a többiek meg értették. 
-Végre vége. - fújtam ki magam.-Most tényleg fárasztó volt. - mondta Suga is. Átöltöztünk és indultunk is haza. 
-Én zuhanyzok elsőnek! - jelentettem ki. Csak egy "oké"-t vágtak hozzám annyira fáradtak voltak. Hazaértünk úgy is lett ahogy mondtam. Elmentem zuhanyozni, majd utána lementem a konyhába kerestem valami ehetőt mert Jin is kijelentette, hogy most nem főz tele van a hűtő kajával. Ettem valamit és utána mentem is aludni mert nagyon fáradt voltam már. 

Sajnos menniük kellett a többieknek. Nem akartam, hogy itt hagyjanak de muszáj volt. Mielőtt elmentek Jimin arcára nyomtam egy puszit. - Sziasztok! - köszöntem el tőlük. Még integettem is nekik. Majd a nővér jött és lecserélte a kötést a hasamról. Nem néztem, hogy mit és hogyan csinál. Nem voltam kíváncsi a látványra. A nap nagyon lassan telt. Hiányoznak a fiúk! Rossz! Nagyon rossz nélkülük! Minél hamarabb ki akarok menni innen. Végül a nap is lement. A kórházban szinte már mindenki aludt csak én nem. Nem tudok aludni. Feküdtem az ágyban a plafont bámulva és a múltra emlékeztem. Mikor még csak gyakornokok voltunk. Szinte alig ismertük egymást. Még szólni se szóltunk egymáshoz. De végül csak megismerkedtünk és jó barátság alakult ki köztünk. Ezeken ábrándozva elaludtam.